Nem tudom mit kezdjek a kicsi fiammal. Annyira édes, cukor, talpraesett, barátkozós. Nem sír, ha elesik, csak ha már nagyon fáradt, kicsit nyafog, de feláll és megy tovább, mindenkivel "beszélget", mindenkinek integet és puszit dobál. Egyfolytában magyaráz, bár többnyire számunkra érthetetlen nyelven.
Most, hogy már mond egy két szót, ha megdicsérem rém büszke arcot vág és dob egy nagy vigyort. Egyszerűen tüneményes, de annyira heves, hogy elmondani nem tudom.
Ha játszunk teljesen be tud vadulni. Olyan mintha nem is lenne fájdalom küszöbe. Amikor húzza a hajam vagy a Lilláét rászólok, de nem ereszti, csak közli, hogy aú. Megcsinálja egyszer, kétszer, aztán én is meghúzom a haját, ma már tényleg elég erősen meghúztam, de csak nevetett. Aztán rácsaptam a kezére az sem hatotta meg. Néha olyan mintha ezt a haj húzgálást-püfölést játéknak venné és tehetetlennek érzem magam vele szemben.
Olyan mintha nem akarná felfogni, hogy ezzel fájdalmat okoz és nem jó játék.
Most csak az válik be, ha bezárom egy kicsit a szobába és pár perc üvöltés után már megbánóbban viselkedeik. No de mi van olyankor, amikor a játszón vagyunk. Ha valaki kekeckedik vele, biztos, hogy pillanatokon belül repül a homok a nyakába. Ami valahol jó, mert megvédi magát, ugyanakkor meg nem lehet más nyakába szemébe csak úgy homokot dobálni, mert nem adta oda a lapáto és nem lehet valakit fejbe vágni, mert megelőzött a csúszdán. Olyan nehéz, mert még csak másfél éves és úgy tűnik hiába magyarázok az értelme még nincs azon a szinten, hogy 100%-ig meg is értse.
Egyelőre kicsit tanácstalan vagyok és igyekszem megtalálni a tökéletes megoldást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése