Ismét felvetődött, hogy menjünk a Marinára ovi után. Nem kellett kétszer noszogatni, hogy elfogadjam a javaslatot, mert a gyerekeknek is szükségük van a jó levegőre és mozgásra és emlékszem mikor mi gyerekek voltunk mi is állandóan lent lettünk volna nyáron a többi gyerekkel a játszótéren. Gondoltam ez nekik is szép élmény marad majd.
A lejutás kicsit nyűgösebb volt, mint a múltkor. Valahogy nem akart haladni Lilla és a többiek meg nagyon elmentek. Aztán szomjas lett, aztán Dani lett szomjas, elhagyta a cumiját, majd ki szeretett volna jönni. Szóval rossz érzés volt, hogy állandóan noszogatni kellett őket, hogy beérjük a többieket.
De végül megérkeztünk. Most az egyszer jobb lett volna, ha az első játszón megállunk, mert szörnyen meleg volt és tűzött a nap. A gyerekeket láthatólag nem zavarta a dolog.
Dani párszor pánikba esett attól, hogy a járdán rálépjen a homokra. Valamiért most nem tetszett neki. Kárpótolta, hogy talált egy nyúzható kiskutyát, aki meglepően jól bírta a kiképzést.
Volt közös dinnye evés, ami nagyjából annyiból állt, hogy Lilla igyekezett Barniék összes dinnyéjét egyedül megenni, ami miatt én kicsit rosszul éreztem magam.
Az oviban gyereknapra kapott buborék fújót felavatta mindegyik, csak szálltak a buborékok minden felé a levegőben és természetesen az összes gyerek csupa buborék lé lett.
Még átmotoroztunk az árnyékosabb játszóra. Menet közben megálltunk az ivókútnál, ahol Dani természetesen csupa víz lett, mert ott kellett mindig a folyó víz közelében állnia és az egyik kisfiú kétszer is rányitotta a csapot, mert miért is szóltak volna neki a szülei, hogy nem kellene. Szerencsére csere pulcsi volt nálam, Erika pedig adott nadrágot.
A másik játszón, még csúsztak párat aztán ideje volt indulni. Most sajnos nem volt segítségem, így séta-busz-séta kör várt rám két fáradt és éhes gyerekkel. A második sétán a gyorsabb haladás érdekében Lillát is felültettem a babakocsira.
A sok gyerekkel egyszerre lét talán csak azért nehéz, mert egymást húzzák és mindig probléma van abból, hogy túl messzire mennek tőlünk a motorokkal. Ilyenkor aztán kiabálhatunk utánuk egyik sem hallja meg. mi pedig agyon idegeskedjük-aggódjuk magunkat, hogy időben odaérjen valamelyikünk és eszükbe se jusson az autó elé gurulniuk.
Lillának már sokszor elmagyaráztam, hogy nem szabad messze menni anyutól, mert abból még baj lehet. Szerencsére ő az aki tényleg meg is áll időnként. Sokszor akkor is, ha a többiek elmennek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése