Attiláékkal utaztam és az oda út, bár igyekeztünk korán indulni, mondhatni forró volt. Estig még volt időnk, így találkoztunk Attila unokahúgával, Adrival, aki éppen lelkésznek tanul és egy nagyon kellemes beszélgetést folytattunk egy kávé mellett.
Aztán az este az előadásokról szólt. Azt hiszem, nem fogom leírni, hogy melyik nap mi volt, inkább az érzést próbálom átadni. A hangulatot már megalapozta, hogy kiderült az IGF Operations Manager pozíció miatt intézkedett Bill és nem engem választottak, mert külső körös vagyok és házon belül választottak valakit. Megtört kicsit a hír és rosszul esett, hogy a hátam mögött zajlanak az események és ha már mondják a HR nem tud pontos információkat. Amit mondjuk szerintem azért némi idő ráfordítással meg lehetett volna szerezni.
A jó hír az volt, hogy tisztában vannak vele, hogy sok ideje nincs semmi és már az asztalon van az ügyem és a legkisebb ellenállásba sem ütköztem, ami az állásidőre járó bért illeti. Szóval elvileg jövő hét hétfőtől megkezdem a 35 nap szabadságomat.
Ez úgy alapozásnak rádöbbentett arra, hogy az aranykalitkám, mégsem színarany, lehet mégis vas és rozsdásodik is kicsit. Ilyenkor mindig ostorozom magam kicsit, hogy nem foglalkoztunk/foglalkozunk többet a saját vállalkozásunkkal, csak azért mert képtelenek vagyunk az alkalmazotti hozzáállásunkat teljesen levetkőzni és ez egyben elvág minket a szabadságtól. Az a 3 év, lassan 4 év, ami Lilla születésétől eltelt, pont elég lett volna arra, hogy anyagilag függetlenekké váljunk.
Nekem arról szólt ez a három nap, hogy egyedül elmélyedve igyekeztem megkeresni a saját égő vágyamat, ami talán segít motiválni a munkában.
Amúgy szokás szerint megkaptunk a nagy képet és a nagy álmokat, hogy milyen életünk lehetne. Volt néhány nagy kedvencem, mint Irénke és Mercz Péter. Az egyik szokás szerint megbőgetett a másik megnevetetett.
Irénke mondta és nagyon igaza van:
Soha nem találod meg az igazi álmodat, ha nem tudod ki vagy, honnan jössz és merre tartasz.
Talán most ez volt az a mondat, ami tőle leginkább megfogott.
Angie Summers és egy orosz házaspár voltak a főelőadók. Az oroszok szemtelenül fiatalok voltak és szinte játszi könnyedséggel meneteltek a szabadságig, ilyenkor nem is értem mit tökölünk ennyit.
Azt hiszem Gabi Hogas volt még, aki közelebb vitt az álmomhoz. Kicsit el kell mélyülnöm még benne, hogy ez elég e, de közelebb vitt valamihez. Őt mindig egy nagyon erős, határozott nőnek tartottam és meglepett, hogy most egy érzékeny nő állt a színpadon. Arról beszélt, hogy milyen kihívásokkal kellett szembe néznie pár éve és hogy a gyerekei hogyan reagáltak rá. Hogy a lánya és a fia azt írták neki, hogy mindig is példaképnek tekintették anyukájukat és köszönik azt az életet és azokat az értékeket, amit tőle kaptak. Köszönik, hogy egyszerre volt anyukájuk, apukájuk és a barátjuk. Nagyon szeretném, hogy az én gyerekeim is így érezzenek majd, ha öregebb leszek.
Harcolj, ne engedd, hogy a kihívás elhatalmasodjon rajtad!!!
Azt hiszem ez az élet minden területére vonatkoztatható.
A gyerekek jól érezték magukat szerencsére, főleg mivel apa is velük volt, a megelőző napokban Lilla sokat kérdezte, hogy ugye apa is ott marad. Azt hogy én elmentem nagyon jól viselte mind a kettő és ennek nagyon örültem. Ez a hétvége arra is jó volt, hogy apával kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése