Tegnap nagyon feszült voltam már délután is. A munka és anyagi helyzet körüli gond tetejére még mostanában elkezdtem gyanakodni, hogy esetleg nem-e egy harmadik kis pocaklakó készülődik. Hát ez nem tesz jót az én lelki világomnak, mert nagyon nem jó lenne az időzítése. Ez úton is szépen kérem, hogy ha annyira hozzánk akar érkezni, érkezését időzítse 2-3 évvel későbbre.
Azon vettem észre magamat, hogy egyfolytában csak veszekszem a gyerekeimmel. Nem azért ők is nagy hóhányók voltak, Lilla személyében a kis nyávogó, akit Dani mindig bánt...mert persze ő sosem bántja a kicsit, mindig csak a Dani piszkálja őt és Dani személyében a kis szétrámolós és hajigálós. Ezt még megfűszereztük azzal, hogy amint elállt az eső és kisütött a nap, gondoltam menjünk egy kicsit sétálni, hogy fáradjanak.
Felkészültem: mindkettő gumicsizmát kapott, de Dani ellen nincs ellenszer, amikor taposhatná a vizet akkor ő kézzel szeretne benne turkálni. Lilla meg visszafejlődött bébibe, vagy annyira természetvédő lett, hogy: "Ezek a barbárok eldobálták a szemetet!" felkiáltással nekiállt csikket szedni a pocsolyából, és mint követendő példát Dani rögtön utánozni kezdte.
Égnek állt minden idegszálam mire hazaértünk, mivel Dani még párszor előadta a kell a motor, nem kell a motor hiszti műsorszámot is. Gondoltam jót tesz majd egy kis ideglazító meleg fürdés és mindhármunkat bepakoltam a kádba. Ez viszonylag jól is ment, de aztán vacsora közben elkezdtem szédülni.
A gyerekek nem nagyon voltak rám tekintettel és rájuk kellett erősebben szólnom, hogy ne piszkáljanak, mert nem érzem jól magam. Ekkor persze mindkettő kitört a sírásban...még szerencse, hogy Peti el tudott jönni Openről és viszonylag hamar hazaért.
Lilla elég könnyen elfogadta innentől, hogy nem vagyok jól és ma apával alszanak és apa olvas mesét, no de az én kisfiam teljesen kiborult, hogy nem jöhet hozzám. Végül Petinek oda kellett engednie, mert olyan szívszaggatóan sírt és nyújtotta felém a kezét. Akkor meg ott toporgott az ajtóban mert, mégiscsak megértett valamit abból, hogy anyát most nem zavarjuk. Természetesen nem maradhatott mellettem, mert nem bírta fékezni magát....hát le sem írom mekkora sírás volt ezután.
Én meg hol elaludtam, aztán felriadtam, majd megint elaludtam. A gyerekek olyan negyed 10 körül csendesedtek el teljesen, ekkor estem egy mélyebb álomba....szerencsére reggelre már sokkal jobban éreztem magam. Tudtam, hogy ez a sok feszültség még kijön valahol egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése